Vannak jó napjaink, és vannak rosszak is. Hol energikusabbnak, hol gyengének, máskor kedvetlennek, olykor tettre késznek érezzük magunkat, néha minden ok nélkül, nem is tudjuk, miért. Bioritmusunk, vagyis életfunkcióink szakaszos ismétlődése magyarázatot adhat erre.
A három életütem
Az emberi bioritmus erői a megszületés napjától kezdve hatnak a testre, a lélekre és a szellemre. Ezek színesítik a tetteinket, az érzéseinket és a gondolatainkat. Nagy előnyünkre válik, ha tudatossá tesszük ezt a színjátékot az élet különféle területein, a hivatásunkban, a magánéletünkben, elsősorban azért, mert kihatásai több szempontból előre jelezhetők. Már az ókori görög orvosok figyelembe vették, mikor van betegeiknek "jó" vagy "rossz" napjuk. Nyugaton ezt az ismeretet régen elfelejtették, majd századunkban az újra felfedezők egzotikusnak hangzó, latinos névre keresztelték: bioritmus.
Magyarra fordítva nem mást jelent, mint: életütem vagy az élet érverése. Olyan ritmusok ezek, amelyek a születésünk percétől az életünk végéig elkísérnek bennünket a természetben ritkaságszámba menő, szinte már nehézkesnek tűnő egyenletességgel, valamely nagyon lassú belső óra ütemére
Fizikai, érzelmi és szellemi "görbéink" ciklikusan változnak.
A fizikai ciklus 23 napig tart, meghatározza állóképességünket, életerőnket.
Az érzelmi ciklus 28 napig tart, kedélyállapotunk, érzékenységünk függ tőle.
Szellemi ciklusunk pedig 33 napig tart, és a memóriát, a gondolkodást befolyásolja.
A bioritmus
A századfordulón fedezték fel, hogy életünk különböző ciklusokra oszlik, és 3 egymástól jól elkülönülő ciklusra lettek figyelmesek. Ezek a fizikai, a szellemi (intellektuális), és az érzelmi (emócionális) ciklusok.
A ciklusoknak vannak pozitív, illetve negatív fázisai, és vannak a kritikus napok, amikor pozitívból negatívba váltanak.
A fizikai ciklus
Ciklusideje 23 nap.
Hatással van fizikai állapotunkra, egészségünkre. Általában minél pozitívabb értéken van a görbe, annál frissebben, egészségesebben ébredünk reggel. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a negatív értékeknél meg fogunk betegedni, esetleg meghalnánk, hanem csak annyit, hogy fogékonyabbak vagyunk a fertőzésekre, betegségekre, és hamarabb fáradunk el.
Az érzelmi ciklus
Ciklusideje 28 nap.
A ciklus pozitív napjaiban fogunk kedvesünknek szerelmet vallani, és teljes odafordulással szeretni mindenkit, aki szívünkhöz közel áll. A negatív napokban könnyebben magunkba zárkózunk, és elbizonytalanodunk érzéseinkben. Azonban ne engedjük, hogy kapcsolatainkat ezek a félelmek befolyásolják, hiszen lesznek még pozitív érzelmi fázisok is.
A szellemi ciklus
Ciklusideje 33 nap.
Jó esélye van annak, hogy a ciklus pozitív szakaszában fog az alkotó elme szárnyalni, ezeken a napokon fogunk tudni leginkább tanulni, új ismereteket elsajátítani. A negatív napokon is lehet gondolkodni, de tudjuk, hogy nem aznap fog megvilágosodni korszakalkotó gondolatunk. Ha tehetjük, a pozitívabb napokon menjünk vizsgázni, valószínűleg jobb eredményt fogunk elérni.

|